„…Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem…”

(Apollinaire: A Mirbeau híd)

 

A nyugati gondolkodás kevés jelenséggel foglalkozott többet, mint éppen az idővel, és kevés jelenségről tud olyan keveset, mint éppen az időről. Pedig a modern világban úgy teszünk, mintha már megzaboláztuk volna és olyanokat mondunk, hogy időzavar, időbeosztás (time managment), itt az ideje valaminek és még sorolhatnánk. Ráadásul a szó nemcsak a köznapi beszédben követel kitüntetett helyet magának, hiszen gondolkodók, tudósok egész sora töprengett azon, hogy mit jelent az idő, annak kezdete vagy vége. S hogy a kérdés mennyire bonyolult, azt mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az egymástól független, nagy kultúrák mennyire eltérő módon viszonyulnak az idő kérdéséhez.[1]

 

Azonban, ha a hétköznapok keretrendszerében, sőt, azon belül egy egészen speciális közegben, a börtönéletben próbáljuk meg értelmezni ezt a már sok fejtörést okozott fogalmat, akkor még nehezebb helyzetben vagyunk. A dolgon éppenséggel nem segít, hogy annak idején feltalálták a pontos, majd lassan mindenki számára elérhető karórákat, mert így központi jelentőségűvé vált az idő szakaszokra osztása.[2] Akár komikusnak is gondolhatnánk, hogy meg akarunk mérni valamit, aminek a mibenlétéről tulajdonképpen fogalmunk sincs. Ám akár városlakók vagyunk akár egy nyugodt faluban, az erdő szélén élünk,[3] a mai Nyugat embereként, ha akarnánk sem tudnánk szabadulni attól, hogy nyugtalan tekintetünket folyvást az óránkra, vagy a telefonunkra vessük, hátha valahol a modern találmány mögött felsejlik az idő maga.

 

Ám mindezek a gondok és nehézségek egy fogvatartott számára, a börtönélet mindennapjai során teljesen más formában, sokkal nehezebben megoldható feladatként merülnek fel.[4] Az úgymond „kinti” életben – persze bizonyos korlátok között – alapvetően mi magunk döntünk arról, hogy mire szánunk időt s mire nem, vagy legalábbis dönthetünk arról, hogy mire mennyi időt szánunk.[5] A fogvatartottak számára alapvető, mondhatnánk létfontosságú, hogy a szabad időbeosztás lehetőségéről való lemondást elfogadják.[6] Valljuk be, nem is tehetnek mást, hiszen a börtön totalitása az idő strukturálására is kiterjed és ezzel a megváltoztathatatlan helyzettel viaskodni egyet jelenthet belső erőforrásaik teljes kimerítésével.

 

Ám az idő ettől függetlenül is fontos szerepet játszik a fogvatartottak életében.[7] A szubjektív percepció jelenségét itt sem lehet megkerülni. A szabad életben is számtalan dologtól függ, hogy mennyire gyorsnak, vagy éppenséggel lassúnak érezzük az idő múlását. A fogvatartottak időre vonatkozó percepciója több tekintetben is torzít. A zárkán belüli „menő”-nek hatalmában áll dönteni a hierarchia alacsonyabb fokán álló társai zárkán belüli időhasználatáról. Így ezek az alacsonyabb szinten helyet foglaló elítéltek teljesen másként érzékelik az idő múlását, mint szerencsésebb társaik. A börtönben a fogvatartottak úgy érzik, hogy „ólomlábakon” vánszorog az idő. Az időnek ez a kétségbeejtő lassúsága csak fokozódik a szabadulást közvetlenül megelőző időszakban. A szabadulás után változik az élethelyzet, s ezzel változik a szubjektív percepció optikája is és a börtönben töltött idő hirtelen lerövidül, mintha felgyorsulna a korábban csak vánszorgó idő.

 

Amennyiben az idő, napi kérdéseiről elemelkedünk kissé, akkor azt látjuk, hogy a fogvatartottak szubjektív percepciójában az idő végtelenségének érzése is felmerül.[8] A jövőtlenség érzését is ide kapcsolhatjuk, a különösen nagyon hosszú, esetleg életfogytiglan büntetésre ítélt fogvatartottak esetében. De ha elvész a lélek lehetőségei közül a jövő, akkor a helyét kíméletlenül elfoglalja a jelen, s az így kialakuló jelentudatosság komoly lelki terhet jelent az elítéltek számára.[9] Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mivel az idő nincs a fogvatartott kezében, akkor valamiféle menekülési útvonalként gyakorta láthatjuk az irreális fantáziák világában való elmerülést. Nem nehéz elgondolnunk, hogy ezek a fantáziák nem segítenek az időhöz kötődő gondok megoldásában, éppen ellenkezőleg: elviselhetetlen feszültséget okoz, amikor a való élet ellentmondást nem tűrően átveszi az irreális fantáziák helyét. Ha az elítélt nem az irreális fantáziák világába menekül, hanem tudatosan képezi magát, mintegy felkészül a szabadulás utáni életre, olyan tevékenységeket folytat, amelyekre a kint maradt környezetének a tagjai esetleg még büszkék is lehetnek, s amely tevékenységek segítségére lehetnek a szabadulás utáni életben is, akkor az idő szubjektív percepciója valósággal a korábbi modell ellentétébe fordul.[10] Ezzel a reintegrációs folyamat szempontjából is jelentős előrelépés történik, hiszen ebben az esetben a fogvatartott proaktív hozzáállása nagyban hozzájárulhat a reintegrációs folyamat sikeréhez.

 

Mi, akik kint, a szabad életben mozgunk, mi sem szabadulhatunk fel az idő rabságából. Nekünk is figyelnünk kell múló perceinkre, napjainkra, éveinkre. A fogvatartottak élethelyzetében mindez természetesen sokkal súlyosabb formában jelenik meg. A szabadságvesztés letöltése által hordozott sokféle hiány, termetes nehezékeket aggat az idő múlására; egy ritkán vagy egyáltalán nem látott felnövő gyermek, egy fontos személynek szóló el nem mondott utolsó szó, egy el nem mesélt történet.  Ám alighanem mindenkire nézve igaz, hogy az óra ütései arra figyelmeztetnek: az időnek ereje van, hiszen irányt ad és egyben határt szab életünknek.

 

Bibliográfia:

Andorka Rudolf 2001: Bevezetés a szociológiába, Osiris Kiadó, Budapest

Fiáth Titanilla 2012: Börtönkönyv. Kulturális antroplógia a rácsok mögött, Háttér Kiadó, Budapest

Fekete Márta 2022: Zárt intézeti neveltek és zárt intézetben dolgozók motivációs bázisának elemző vizsgálata (kiadatlan NKA PhD-disszertáció)

Giddens, A. 2000: Szociológia, Osiris Kiadó, Budapest

Jung, C.G. 2005: A nyugati és a keleti vallások lélektanáról, Scolar Kiadó, Budapest

 

Gazsó Magdolna bv. őrnagy

 

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Rendészettudományi Kar

Büntetés-végrehajtási Tanszék

[1] Ld. ehhez: Jung, C. G. 2005, 536-537.

[2] Giddens, A. 2000, 129 ebben az összefüggésben „kronometrikus időről” beszél – jól ragadva meg az új helyzet leglényegesebb vonását.

[3] Az időfogalom és a lakóhely esetleges összefüggéséhez ld.: Giddens, A. 2000, 129-130.

[4] Giddens, A. 2000, 157 joggal hívja fel a figyelmet a fogvatartottak életét szabályozó katonás időbeosztásra.

[5] A szociológiai kutatás intenzíven foglalkozik az időmérleg kérdésével, de az ilyen munkák döntő többsége nem a börtön körülményekre fókuszál. A kérdéshez ld.: Andorka Rudolf, 2001, 471-475.

[6] Ld. Fekete Márta 2022, 2

[7] A kérdéskört valódi tapasztalatok alapján alaposan járja körül Fiáth Titanilla, 2012, 39-62.

[8] Fekete Márta, 2022, 25.

[9] Vö.: Fiáth Titanilla, 2012, 26.

[10] Ld. Fekete Márta 2022, 27, ahol a szerző Fiáth Titanilla megállapításaira támaszkodik