Rólunk írták
-
Ott, túl a rácson A veszprémi Jókai utcában néhány éve még volt egy romos polgárház, közvetlenül a húsz éve kiürített, a néhai vár falába épült börtön alatt. A veszprémi Jókai utcában gyönyörűen felújították a Ruttner-házat, ahonnan lift visz fel az Ember a rács mögött című, világra szóló kiállításhoz. Ez EKF.
-
Egy hely, amely rabul és gondolkodóba ejt – A veszprémi Várbörtön Látogatóközpontban jártunk 2024 áprilisában nyitott meg a Veszprémi Törvényszék épületében a Várbörtön Látogatóközpont, amely rengeteg gondolatot indított el bennünk a fogság és a szabadság, az idő és az időtlenség, a bűn és a bűnhődés, illetve a bűn megítélésének változásával kapcsolatban, közben pedig számos személyes történetet is megismerhettünk.
-
Egy Hely – A veszprémi Várbörtön Testi kínzásoktól a szabadidőtől való megfosztásig, az Egy hely a frissen megnyílt veszprémi Várbörtönbe látogatott. A szökéskísérletek történetein és a börtöntetoválások szimbolikáján túl, a videóból kiderül, hogy a középkor nyilvános kivégzéseit, botozásait, korbácsolásait, vesszőzéseit hogyan váltotta fel a sokféle bűntetőreformokon keresztül kialakított időalapú büntetés, mely a mai börtönviszonyokat is jellemzi.
-
Feltárulnak a veszprémi várbörtön titkai A felvilágosodás koráig rabnak lenni egyet jelentett a fizikai fájdalommal, a kínzással, a börtönben sínylődéssel. Nem volt ez másképp Veszprémben sem, ahol a zsúfolt tömlöcök helyén, az egyébként gyönyörű várhegyben alakították ki a ma már jól ismert, ötszintes várbörtönt 1853-ban. A felvilágosodás után már a bezárva töltött idő, az évek váltak a büntetés eszközévé, ezt pedig nagyszerűen mutatja meg az Ember a rács mögött című börtönkiállítás.
-
Rács mögé kerültünk Veszprémben A videóban egy igazi volt rendőr alezredes vezet miket körbe az interaktív cellák között. Sőt, ha elég szemfüles vagy, akkor ezt is megtudhatod, hogy hogyan kell megszökni 20 méter magasból.
-
A Viszkis rabló megjárta a veszprémi Várbörtönt „Remélem, hogy mindenki megtalálja majd a kijáratot” - így nyitott Ambrus Attila a zsúfolásig megtelt Várbörtön Látogatóközpontban.
-
Ambrus Attila: "Nincs nyugdíjas bankrabló!" Nyolcévesen egy kisfiúnak azt mondta az apja, „fiam, te a börtönben fogsz meghalni.” Amikor aztán ez a fiú már felnőttként tizennyolcéves fegyházbüntetését töltötte épp és elért hozzá apja halálhíre, akkor megfogadta: nem nyerhet az apja.
-
Ember a rács mögött-már látogatható Veszprém várbörtöne Az épület múltjához méltó felújítást kapott a létesítmény -3. emelete, ahol a Fejér-B.Á.L. és a VEMÉV-SZER konzorciumának munkája után megnyílhatott a börtönkiállítás. Szemléletformáló, gondolkodtató kiállítás létrehozása volt a céljuk, amely azt mutatja be, hogyan változnak a társadalmi normák és erkölcsi nézetek, mi számít bűnnek, és hogyan büntetik azt egy-egy korban.
-
„A börtön szétszed mindent. Olyan, mintha meghaltunk volna” „Ne ijedjetek majd meg, az a csattanó hang, amit hallani fogtok, nem azt jelenti, hogy elromlott a lift, hanem érzékeltetni akartuk, milyen, amikor az emberre rácsapják a zárka vas ajtaját.”