Méltósággal a bitófa felé - Brusznyai utolsó órái

Brusznyai Árpád klasszika-filológus, középiskolai tanár, a veszprémi Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnöke volt 1956 után. Ő maga nem hagyta el az országot a forradalom elbukása után, mert úgy érezte, nem követett el semmi törvénybe ütközőt – mégis menekülhetett volna.Miután a szovjet hadsereg bevonult, több alkalommal letartóztatták és elengedték, mígnem 1957 áprilisában végleg őrizetbe vették. Koncepciós perben először életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de a szovjetbarát kommunista vezetés – különösen Veszprém megye MSZMP-titkára – halálra módosíttatta az ítéletet, és a Legfelsőbb Bíróság ezt jóváhagyta. Kegyelmi kérvényeket híres értelmiségiek, köztük Kodály Zoltán is tett, de azok sikertelenek maradtak.

A kivégzés előtti éjszakáról sok történet, anekdota maradt fenn, amelyek – bár néhol legendás színezetűek – a kortársak és későbbi emlékezések szerint így festettek: a siralomházban a halál előtti estén egyes beszámolók szerint gordonkán játszott vagy zenélt – szimbolizálva nyugalmát és belső tartását a vég közeledtével. Elterjedt az a kép is, hogy a Himnuszt énekelve állt a bitófa alá, miközben rabtársai a cellák rácsait verték – annak jeléül, hogy vele vannak gondolatban.Végső beszédében, ami az „utolsó szó joga” keretében hangzott el, a forradalomról mint egy kocsiról beszélt, amelynek gyeplőjét ő fogta, de „a végén kirepült belőle” – egyfajta metaforikus elbúcsúztatásként.

Brusznyai az utolsó hetekben írt személyes leveleket a feleségéhez és kislányához, amelyeket ma több múzeum őriz, és amelyekben szeretetét és családja iránti vágyát fejezte ki a kegyetlen helyzet közepette.

A kivégzés meglehetősen gyorsan végrehajtották a halálos ítélet kihirdetése után. Testét jeltelen sírba temették, és csak a rendszerváltás után, 1990-ben exhumálták, rehabilitálták és méltó módon újratemették a 301-es parcellában, más ’56-os mártírok közelében.