„Hej, élet, betyárélet, ez aztán az élet!” – valóban?

A XVIII.-XIX. századi Magyarországon a földművelés térnyerésével a pásztorkodó réteg egy része is földműveléssel kezdett foglalkozni. Nyáron napszámosmunkákból éltek, de télen kóborló munkakerülőkként tartották őket számon, akik a korábbi pásztorszállásokon, tanyákon húzódtak meg. Ekkor ezt a réteget nevezték betyárnak. Győr, Komárom megyékben a pusztai nőtlen cselédek, a Hegyalja vidékén a városba munkára ingázó falusi emberek voltak a betyárok, az Al-Duna mentén pedig a hajóhúzókat illették ezzel a megnevezéssel. Az Alföldön és a Bakonyban viszont a betyár „szegény-legény, lopásból élő kóbor személy" és „szolgálaton kívül csapongó, leginkább nőtlen csavargó legény, ki holmi csínyokra, lopásokra hajlandó."

Bizonyára mindenkinek ismerős Sobri Jóska, Milfajt Ferkó vagy Savanyú Jóska neve. Sobri egy vasi kanász fia volt, aki tizennyolc évesen vett részt egy disznólopásban, ami után a hatóságok elfogták, és kétéves várfogságra ítélték. Egyesek szerint Sobri letöltötte büntetését, mások szerint szerelmi viszonyt kezdett a porkoláb feleségével, aki később segített neki a szökésben. Az egykorú, ellene kiadott körözőlevél szerint „sudár termetű, fehér bőrű, csinos arcú" legény volt. A börtönből kiszabadulva Sobri Jóska számos, főleg juhászok, gazdag birtokosok, vagy egyházi személyek kárára elkövetett rablásban vett részt Győr, Vas és Veszprém vármegyék területén. Maga köré gyűjtötte a Bakonyban rejtőző betyárokat, és csapatot szervezett. 

Milfait Ferkó, Sobri alvezére a Somlóhoz közeli Dabronyban született 1807-ben, egy juhászházban. Hat osztályával és írni-olvasni tudásával műveltnek számított. Urasági inas volt, majd erőszakkal katonának vitték, ahonnan megszökött. Milfajtot többször elítélték fegyveres rablásért, 1831-ben Veszprémben félévet raboskodott lórablásért, amiért összesen 120 botütésre is ítélték. Szabadulása után csatlakozott Sobri Jóska bandájához. 

A banda leghíresebb rablásait a Kónyiban élő győri káptalan és Hunkár Antal főszolgabíró ellen követte el. Utóbbi bűntény azonban súlyos következményekkel járt, ugyanis a Hunkár, aki Veszprém vármegye országgyűlési követe volt az uralkodónál tett panaszt. Sobriékat 1836-tól öt vármegye katonasága kereste, ezért a rablóvezér úgy döntött, kettéosztja embereit: az egyik csapat Milfajt vezetésével a Vértesben húzta meg magát, míg Sobri csapata a Bakonyon át a Dél-Dunántúlra indult. Milfajt Ferkót 1836 karácsonyán elfogták és Veszprém vármegyében a statáriális (rögtönítélő) bíróság kötél általi halálra ítélte, amit 1836. december 24-én reggel végre is hajtottak az akkori vármegyeháza udvarán. A város határában lévő Látó-hegyen – elrettentésképpen – napokig függött teste egy akasztófán.  

Sobrit Jóskát és csapatát 1837. február 17-én Lápafőnél kerítették be a császári csapatok. A tűzharcban Sobri maga ellen fordította pisztolyát. Nem tudjuk pontosan, mi történt Lápafőnél, ezért a nép legendák szerint a betyár valamilyen úton-módon mégis csak megmenekült. A népi legendák szerint a rablóvezér nem esett el, és később az Alföldön gazdálkodott, míg mások állították, hogy Sobri az Egyesült Államokba települt, ahol gyógyszerészetet tanult, és hatalmas vagyonra tett szert. 

Savanyú Jóska már egy későbbi generációhoz tartozott, Vas vármegyében Izsákfán egy juhászszámadó családba született 1841-ben. Jól beszélt magyarul, szlovákul és németül is, magyarul és németül írni és olvasni is tudott. Őt emlegetik a Bakony utolsó betyárjaként. Az 1860-as évektől mintegy húsz éven át tevékenykedett nemcsak Veszprém, de Vas, Zala és Győr megyékben.

Alacsony termete (159 centiméter magas volt) sokszor segítette abban, hogy elrejtőzzön a Bakony legkisebb sziklahasadékaiban is. Több alkalommal börtönbe került, 1860 körül nyolc hónapot töltött a veszprémi várbörtönben fegyveres rablásért, de Vácott és Illaván is raboskodott, végül 1886-ban életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult hatvanévesen, szabóműhelyt nyitott, de kibírhatatlan reumás fájdalmai miatt önkezével vetett véget életének.

Sírját Tótvázsonyban máig ápolják és sokan felkeresik. 

A Várbörtön Látogatóközpont róluk is mesél, bemutatva a mélyen a várfalba beépített, egykori betyárzárkát, ahol egykor raboskodtak. 

A kivégzés előtt Bucher Ferenc veszprémi festő lerajzolta Milfajtot. Ez a kép lett később a csárdákba képeken kifüggesztett szegényeket védő hős alakja, aki majd megjelent a városlődi majolikákon a paraszti házak konyhájában is. 

A betyárok legendás életét és emlékezetét jól mutatja, hogy következő két eset. Milfait Ferenc halálát követően a Nemzeti Múzeumtól egy francia tudós koponyákat kért, hogy a magyarok származását vizsgálja. A múzeum elkérte a veszprémiektől Milfajt koponyáját, de a város mondván, hogy Milfajt német volt, nem adta. 1848-ban, amikor a komáromi kaszinó magyar alelnöke Kossuth arcképét az épület egyik termében kifüggesztette, az egyik német táblabíró elkeseredésében azzal tiltakozott, ha Kossuth arcképe továbbra is a teremben marad, ő a bűnöző Milfajt Ferkó képét függeszti melléje! Lévén az ő szemében bűnöző volt mindegyik és nem tiszteletre méltó hős. 

Annyi biztos, hogy a betyárok legendáinkban, hagyományainkban, dalainkban történeteik, „hőstetteik” máig élnek. Ám ne feledjük, jóval keményebb életet éltek, mint azt a dalokból hinnénk…