Börtönzenekarok: The Prisonaires
A The Prisonaires egy doo-wop (a doo-wop zenei stílus, vokális alapú rhythm and blues, amelyet afroamerikai közösségek hoztak létre az 1940-es években - szerk.) csapat ami - többek között - a „Just walking in the rain”c. számával feltette magát (nemcsak) az USA zenei térképére. 1953 júniusában öt zenész sétált be a Sun Records Memphis-i stúdiójába. Ez akár lehetne egy szokványos történet is az ’50-es évekből, hiszen fiatalok tucatjával tértek be akkoriban Sam Phillips stúdiójába a kiugrási lehetőség és a gyors siker megkaparintásának reményében. Ezeket a zenészeket azonban rabszállító autó hozta Nashville-ből és felfegyverzett őrök kíséretében érkeztek.
Mindannyian börtönbüntetésüket töltötték Tennessee Állami büntetés-végrehajtási intézetben. A zenekar vezetője Johnny Bragg volt, akit 1943-ban 17 éves korában ítéltek el hat rendbeli nemi erőszak vádjával. A vádakat a férfi sosem ismerte el. A The Prisonaires zenekar megalakulása csaknem tíz évvel későbbre tehető, amikor Bragg-hez két gospel énekes is csatlakozik, Ed Thurman és William Stewart személyében. Mindketten 99 évnyi börtönbüntetésüket töltik akkoriban gyilkosságért. A csapat akkor lesz teljes, amikor John Drue Jr. (3 év, lopásért) és Marcell Sanders (öt évig terjedő börtönbüntetés, nem szándékos emberölésért) csatlakozik a formációhoz. Bragg a szólóénekes, a tenor szólamokat Drue és Thurman szolgáltatja, a basszus szólamért Sanders felel. És végül Stewart - gitárt ragadva - bariton hangján - teljessé teszi a produkciót.
A kitörést a zenekar számára végül egy rádiós tudósítás hozta el. Joe Calloway rádiós producer csapata tudósított a börtönből, hallotta a zenekart és lenyűgözte a csapat tehetsége.A rádióban megszervezett egy közvetítést, amire a Sun Records alapítója Sam Phillips is felfigyelt. Azonnal intézkedett. Kérte a fiúk Memphis-be szállítását és felvették többek között a „Just walking in the Rain” c. dalt. Egy korabeli újságcikk szerint, a lemezfelvétel 14 órán át tartott és Sam Phillips le volt nyűgözve a zenészek perfekcionizmusától. A banda néhány héttel később debütált a nagyközönség előtt és a lemez 250.000 példányban kelt el! Phillips is megalapozta a hírnevét.
A fiatal Frank Clement kormányzó támogatta a tehetséges börtönlakók önkifejezését. Ezt egyfajta rehabilitációnak tekintette. A zenekar a kormányzó engedélyével turnézhatott Tennessee államban, néha még azon túl is. Templomokban, börtönökben léptek fel. Alkalmanként meghívást kaptak Clement kormányzó birtokára is. 1954-től 1959-ig a zenekar minden tagját feltételesen szabadlábra helyezték. Habár Johnny Bragg csak 1977-ben hagyta el a börtönt végérvényesen, addig többször is visszakerült. A „Just walking in the rain” c. számot Johnnie Ray is feldolgozta; ez a Billboard listáján a 2. helyet hozta el neki. És persze rengeteg pénzt.
A mű eredeti szerzői nem lettek szupersztárok. Ismertek voltak, koncertezhettek több államban, voltak rajongóik. Markáns példái annak, hogy a zene - szó szerint - szabaddá tehet. Ám az élet sokszor nem repíti égig a tehetségeket. Akkor meg pláne nem, ha börtönfalak is keresztezik az utat és joggal.
Johnny Bragg Tennessee, 1953.
Fotó: Robert W. Kelley
Bragg később is írt még dalokat. 1956-ban megalapította a Sunbeams nevű formációt (Sanders feltételes szabadlábra helyezése után), amit később Johnny Bragg and the Marigolds-ra kereszteltek át. Közben több tagcsere is történt. Ez a zenekar is jelentős sikereket ért el.
Bragg szabadulása után mégis egy temetőben kapott munkát, mint sírásó.
Stewart drog túladagolásban halt meg egy floridai hotelszobában 1959-ben.
Sanders-t az 1960-as években érte a halál.
Thurman egy balesetben hunyt el 1973-ban.
Drue rákbetegségben halt meg 1977-ben.
A zenekar vezetője, Johnny Bragg 2004-ben távozott az élők sorából, elveszítette a rák elleni küzdelemben vívott harcot.
Dalaik elevenek. Visszarepítenek minket eltitkolt történetek korába. Mesélnek nekünk nehézségekről, vágyakról, rasszizmusról, kétségbeesésről, reményről és szabadságról.
Főképp a szabadságról.